Minden évben júniusban, amikor elindulnak a nyári leárazások, ugyanazt látom. Megtelnek a bevásárlókosarak, villognak a kedvezmények, és hirtelen olyan darabok is nagyon csábítónak tűnnek, amelyekre néhány héttel korábban még rá sem néztünk volna.
Stylistként talán meglepő lesz, de én kifejezetten ritkán vásárolok az első leárazási hullámban.Pedig pontosan tudom, hogy mi áll jól nekem, és pontosan tudom, hogy mit keresek.

Amit a legtöbben nem tudnak a leárazásokról
A legtöbb üzlet nem egyetlen alkalommal árazza le a készletét. Beleértve a Zara, Bershka, Stradivarius, H&M stb. A kedvezmények általában több hullámban érkeznek, és gyakran 2-3 hetente tovább csökkennek az árak. Egy 20-30%-os kedvezményből könnyen lehet 50 vagy akár 70 százalék is a szezon végére.
A szabály, amit minden évben követek
Az első leárazásnál felmérem a terepet. Ha találok egy olyan darabot, amiről azonnal tudom, hogy imádni fogom, hogy tökéletesen illik a gardróbomhoz, és hogy hónapok múlva is bánnám, ha lemaradnék róla, akkor nem várok. Ezeket nevezem szerelem daraboknak. Nem azért veszem meg őket, mert akciósak és nem is feltétlen azért, mert szükségem van rá. Azért veszem meg, mert tudom, hogy sokat fogom hordani. Minden más viszont ráér.
Nem a kedvezményt nézem
Lehet, hogy furcsán hangzik, de vásárláskor engem szinte egyáltalán nem érdekel, hogy egy ruhán mekkora százalék szerepel. Sokkal jobban érdekel, hogy:
- tényleg jól áll-e,
- passzol-e az életvitelemhez, stílusomhoz
- tudom-e legalább öt különböző szettben viselni
- örülni fogok-e neki fél év múlva is.
Mert a legdrágább ruhák általában nem azok, amelyeket teljes áron veszünk meg, hanem azok, amelyeket ugyan féláron vettünk, de egyszer sem hordunk.
A legnagyobb hiba, amit a leárazások alatt látok
Az emberek gyakran a kedvezményt vásárolják meg, nem a ruhát. És ez két teljesen külön dolog. Egy rossz szabású blézer nem lesz jobb attól, hogy 60%-kal olcsóbb lett. Egy rossz szín nem fog jobban állni attól, hogy akciós. Egy olyan fazon pedig, amely nem támogatja az alkatodat, ugyanúgy a szekrény mélyén végzi majd. A leárazások időszaka valójában nem a több vásárlásról szól. Hanem a jobb vásárlásról.

Ezért (is) hoztam létre a Lookbookot
Az elmúlt években azt vettem észre, hogy a legtöbb ember nem azért vásárol mellé, mert rossz az ízlése. Egyszerűen nincs egyértelmű kapaszkodója ahhoz, hogy mi működik számára. A Lookbook egy személyre szabott stílus kézikönyv, amely segít megérteni, milyen szabások, fazonok, színek és kombinációk állnak igazán jól neked. Nemcsak azt mutatja meg, hogy miért működnek bizonyos darabok, hanem személyre szabott ajánlásokat is tartalmaz konkrét termékekkel és vásárlási linkekkel.
Őszintén szólva szerintem nincs jobb alkalom egy ilyen útmutatóra, mint a leárazások szezonja. Mert amikor mindenhol akciók várnak, nem az a kérdés, hogy mit lehet megvenni, hanem az, hogy mit érdemes. És a kettő között óriási különbség van.
A leárazások alatt a legtöbb ember pénzt próbál spórolni, a vége mégis általában inkább felesleges pénzköltés lesz.
Ha szeretnéd tudni, hogy pontosan milyen fazonok, színek és darabok működnek számodra, a Lookbook segít eligazodni a kínálatban. Személyre szabott stíluselemzés, alkatelemzés, konkrét ajánlások és vásárlási linkek, hogy a következő akciós vásárlásod ne impulzus, hanem tudatos döntés legyen.
✨ Kérd a saját Lookbookodat, és vásárolj magabiztosan a leárazások alatt IS.



Leave a Reply